2019. szeptember 11., szerda

Egységtársadalom



Egy Egységes (konföderális jellegű) társadalom működésének alapelvei és lehetőségei.



Az Egységről

Az egységet, mint fogalmat sokféleképpen szokták az emberek értelmezni. Főleg a skatulyázott és korlátozott Földi megszokások miatt.
Most le fogom írni a valódi egység lényegét, ami csillagközi környezetekben a lények között mindennapos és alapvetően elfogadott és megtapasztalt.

Az egység egy olyan szakrális töltetű együttműködő kapcsolati dinamika a lények között, ami mind az egyéni és mind a közös rezgésmintákat emeli, erősíti, stabilizálja, fejleszti, áramoltatja. Olyan kozmikus minta ami alapján az ÉLET működik. Működése mindenkit segítő, megoldó, szimbionta-jellegű. Mindezekben úgy, hogy közben megmarad a sokszínűség és szabad akarat végtelen árnyalatú teremtés folyamatai.

Kiemelten fontos tudni, hogy az egység nem egyenlő az egyformasággal, és nem feltétlen egyenlő az egyforma szándékokkal sem. Amikor a szellemeknek egyforma a szándékuk és gondolatenergiájuk azt közös teremtő potenciálnak azaz közös töltetnek nevezhető. Amikor a szabad akaratok különböző teremtés szándékúak, viszont együttműködőek (mutuálisak) a közös célok tekintetében, akkor inkább egységnek nevezhetőek, mint amikor a szabad akaratok egyforma töltetűek de nincs közös céljuk azaz az egyéni célok nem kapcsolódnak egymáshoz.

A Forrás szemében az is egység ha a szellemcsoportok különböző individuális utakon teremtik meg saját egyéni szándékkal a folyamatokat, ami vagy kapcsolatban áll egymás közös céljaival vagy sem. Azért, mert a létezés célja a sokszínű kiterjedés tágulás és örömteli utazás melyben építő jellegű energiák táplálódnak.

Hogy ezeket a tudat/szellem csoportok közösen vagy egyéni utakon teszik meg, az az Ő döntésük és szabad akaratuk.

A Galaktikus Könföderáció egy erősen mutuális, azaz együttműködő egységszerveződésben lévő több millió különféle pozitív civilizációk fajainak szövetsége. Elsődleges célja, hogy képviselje ezt a mintát az univerzumokban, és felszabadítson és segítsen minden olyan társadalmat, ahol elnyomás van és az egység szét-torzított destabilizált mintái uralkodnak.





Ahhoz, hogy mélyebben megértsük működését, tisztában kell lenni az OK és OKOZAT fogalmak összefüggéseivel. Az ÉN VAGYOK ("Én, mint OK") és amivé váltam a tapasztalat világomban ("Az én Okozatom").

Először is, minden OKOZAT egyben OK is, de nem minden OK egyben OKOZAT. Az OK az mindig előbb van mint az OKOZAT, és egy OK lehet OKOZAT is, ahogy az OKOZAT egy azt követően Okká is válhat. Ez azért szükséges, mert ez képezi az alapját és szinergiáját annak, hogy az egymás között élők végül is egy halhatatlan szellemi lények, akik megállapodásukban ,,az egyenlő felek elve” és megértése zajlik, mint ahogy minden egyes gondolat teremtő hatású, ezt figyelemben kell venni, és nagy figyelmet is fordítanak rá.

Az OK egy kiváltó tényező, egy megnyilvánító, egy történtető. Az OKOZÓ az OK-ká vált alany, mondjuk egy tudat/szellem, aki előidéz valamit, mert isteni potenciállal rendelkezik, ami révén tanúvá válik egy teremtői folyamatnak.

Az OKOZAT az már a hatás ami lehet egy folyamat, egy teremtés, egy forma, egy akármi aminek meghatározott energiája és rezgéstartalma van a jelen pillanatban. S ez tovább generálódhat további léptető hatássá, ami lehet láncreakció effektus, de lehet befejező is. Ekkor AL-OK-ok keletkeznek, amelyek további okozatokká hasadnak és így tovább. Egy játszma elindítói, egy körfolyamat elindítói, amit természetesen meg is lehet állítani, ha azt egy OKOZÓ úgy szándékozza.

A szándék, egy OKOZÓ gondolatának irányt adó energiája. A gondolat a szellem legfelsőbb teremtő eszköze. A gondolat=rezgés. A SZELLEM/TUDAT a TEREMTŐ/FORRÁS egy aspektusa, megfigyelő nézőpontja, mely önálló individummal rendelkezik, amely lehetővé teszi az önmegvalósítást és növelni a Forrás sokszínűségét.


Röviden/dióhéjban a galaktikus társadalmak, civilizációk, és fajok kialakulásáról

Kezdetben a szellemi lények elkezdtek csoportokat alkotni a primer játékok és teremtések után, hogy együtt élvezzék a szórakozást és elindítsák/létrehozzák a közös teremtési és ezt követő tapasztalási folyamatot. Ez még eónokkal ezelőtt volt, a teremtett fizikai univerzumok előtt...szóval nagyon rég.

Létrehozták a csoportokat, szellemcsaládokat és aztán fokozatosan kialakították egymás között a szokásokat, kultúrákat, testi/faji megjelenési formákat, mindezt megelőzően létrehozták a törvényszerűségeket, univerzumokat, galaxisokat, bolygókat, és egyéb rendszereket. Mindent rendben teremtettek a rendszer nélkül, mely csak később alakult ki.


A REND-ben nincsenek se korlátok se törések így szabályok se. Magyarosan fogalmazva: a Rend-Szer amely ősi törvény, amely önmaga mivoltából stabil, mivel a Teremtők Teljességbeli Kapcsolatából, a Forrásból áll. Így tehát minden egyes társadalom, sajátos egyéni kultúrával/szokásokkal rendelkezik, a maga tökéletességében és harmóniájában SZER-ETET-ben, sokszínűségében. Eme "szokásokat" inkább lehetne nevezni játékos tapasztalásnak, mivel nem ismerik a kötődést, ragaszkodást. Olyan mint egy jelvény, egy szimbólumrendszer, ami révén jelzik, hogy Ők így fejezik ki tapasztalásukat. Mint ahogyan a felvett testek is szimbólumok, "ruhák".

Egyébként nem létezett korábban még „negativitás”, azaz, diszharmónikus állapot, csökkent energiahiányos, tört, felezett elemben, FÉL-ELEMBEN állapot. (lásd.: Anomáliákkal való kölcsönhatások)

Most rátérek a társadalomfelépítésre, ahogyan amikor több szellem összeállt és megalkotott egy olyan egységes szerveződést, amely az egymás tisztelete és elfogadása alapján jött létre, még akkor is, ha drasztikusan különböző kultúrájú/gondolkodású fajokból áll a szerveződés, mert mind tudják, hogy EGY a Forrásuk.

Ezen alap szerveződési szint alapján hozzák meg minden egyéni és közös döntéseiket, közben lehetőséget kapnak az egyéni célok is, és tiszteletben vannak azok tartva. A közös célok mindenkinek ösztönösen a szíve (TEREMTŐI) szándéka, melyet „közkinccsé” kíván tenni a közösbe ami EGY-Értelműen minden érző lény javát szolgálja. Így születnek meg olyan döntések, melyekkel hozzájárulnak egymás, illetve más kívülálló civilizációk segítéséhez. Mindeközben az empátia teljesen természetes jelenség. Nem létezik félreértés, mert minden egyes gondolat és érzés nyilván való a másik számára, és így megérti azt. Ez a konföderáció belső "kultúrája".

A közös és az egyéni cél el van választva egymástól a „tisztelet terével” és tökéletesen szűrik, hogy az olyan egyéni gondolatok, melyek inkább az individuális építésre adnak módszert, ne befolyásolják a közös egységes érdekét.


Az Egy szándéka mindig egyértelmű, Isteni, másokat segítő, adó, építő szándék. Úgy van megoldva, hogy minkét OK, OK maradjon, és egyben OKOZAT-ként funkcionáljon. Mindig mindenkinek és minden elemnek megvan a maga lehetősége, hogy kifejezze magát olyannak, amilyen szíve szerint szeretne lenni. A rend EGY-SZER-re rugalmas és kőkeményen stabil. Mozgató alapja az Isteni feltétel nélküli szeret.

Amit még megjegyeztek, hogy az egyéni célok építése is valójában társak (társ-okok) segítsége által valósulnak meg könnyebben, és dinamikusabban. Főleg abban az esetben, ha egy lélek a saját családjának mandalájában lévő tagok tanácsától kap segítséget, ötletet.

A társadalom „alkotmánya” a Galaktkus Kódex, melyet minden fénytársadalom szívében egyértelműen elfogadja mert együtt rezeg vele. A benne megfogalmazott etikai és erkölcsi normák teljesen életszerűek és természetesek a társadalmak minden tagjai számára. Továbbá, Minden olyan törvényszerűség ami az Ős Anya(Isteni női pólus) és Ős Atya(Isteni férfi pólus) Forrás aspektusával együtt rezonál, és az ÉLET – ÉGI LÉT – támogatója és táplálója.

A következő ábra (1. ábra) jól szemlélteti a struktúrát, ahogyan bázisjellegűen felépül a társadalom. Az kell róla tudni, hogy ennek működése ugyanúgy érvényes mind egyéni, családi, kisközösségi, nagyközösségi, népi, faji, civilizációs, intergalaktikus, multikozmikus szinteken egyaránt.


(1. ábra)

Úgy kell elképzelni, mint a hologramot, a legkisebb is tartalmazza az egészet, és az egészben minden parányi rész részt vesz. Tehát, az OKOZAT képzés mindig OK-okból születik, a legkisebb rész elemtől (egyéntől) a legnagyobb szerveződési szintig. Azaz, a döntéshozatalok mind ezen elv alapján működnek, fokozatosan az egyre nagyobb egységbe.

Tehát pl. egy egyénnek (szellemnek) a maga tudatossági szintjétől függően lehet olyan gondolata és ötlete, amely egy civilizációs szintet mozgat meg és segíti. A tiszta szándékú EGYSÉG gondolat mindig tisztán megy a közösbe. Nincs szerepe hierarchiának.

Fontos tudni, hogy mind az OK és mind az OKOZAT belső állandósággal stabilitással és egyensúllyal rendelkezik. Így megtartva az egyensúlyt és a békét a KonFöderációban.

Mindezek a szemelvények csupán nagyon alapvető rávilágítást mutatnak arra, hogyan is működik egy magas rezgésű, szeretetalapú társadalom. Ezen kívül rendkívül tartalmasan lehetne valószínűleg írni arról, hogy pontosan milyen döntési folyamatok vannak, milyen protokollok, és milyen tárgyalási, tanácskozási szintek és módszerek, annak érdekében, hogy mindig a lehető legjobb legkézenfekvőbb módon táplálják minden érző lény jóléti érdekeit és szabad akaratukat.

Egyenlőre ennyi amit megosztottak velem.

Aloah!
A. E. Er'eiy

2019. június 13., csütörtök

Istenek&Istennők: A kapcsolódás dinamikái


A kapcsolódás dinamikái

A kapcsolódás és a kapcsolatok kialakítása egy természetes Isteni folyamat. Alap esetben, egy könnyed, magától működő dolog a felemelkedett szabad lények között az Univerzumokban.

A csillagnemzetségek fény lényeinél, és a különféle; nem elnyomás alatt álló társadalmakban a nők és férfiak egymáshoz való kapcsolódási viszonya egy természetes és nyitott áramlásban működik. Ez mind igaz a mentális és szexuális energiák áramlásaira.


Általában lélek- a lélekhez, szellem- a szellemhez történő kommunikációs kapcsolati folyamat eredménye, melyek az energetikai áramlás férfi-nő közötti dinamikáin és a szabad akaraton alapulnak. Itt nem is ismerik azokat a programozott viselkedésmintákat, mint amik a Földön tapasztalhatóak.


Ahhoz, hogy ezt megértsük, először meg kell érteni azt, hogyan műkönek az Isteni és Istennői energiák passzív és aktív természete, melyek lélekbeni összetettségét a szellemi lények szabad szándékából választották meg maguknak. Ezek az energia áramlás dinamikai törvényei alapján működnek.


Az Isteni energia dinamikái és minősége


Az Isteni férfi (maszkulin) energia alaptermészete a tiszta cselekedet. Az indító potenciál, melynek kifelé áramló örvénye van. Eredendő erő/erősség,(elektromos tűz).
Ennek az energiaminőségnek is van passzív és aktív működési szerepe, mely mindkettő formában jelen lehet egyszerre és külön-külön is az egyének tapasztalatában, százalékos dominancia arányban.

Aktív dinamika: indító, kezdeményező, adó, irányadó, célzottan áramló, kifelé nyitó, vezető, elementális

Passzív dinamika: tartó(oszlop), őrző, fókuszáló, kitartó, stabilizáló, fenntartó, struktúrális

Az Isteni három Archetípus:

1. Kiegyensúlyozott(a bölcs, a király) típusú Isten az, aki 50-50%-ban tartalmaz Aktív-Passzív szerepet. A legtisztább, legmagasabb minőség. (Főpapok, Archmágusok, stb.)

2. Felfedező/építő(a férfiú) típusú Isten az, aki 70%-ban tartalmaz Aktív és 30%-ban tartalmaz Passzív szerepet. Lendületes energia dinamika. (Harcosok, lovagok, kutatók, kalandorok, aktivisták stb.)

3. Őrző/védelmező/tanító(az atya) típusú Isten, aki 30%-ban tartalmaz Aktív, és 70%-ban tartalmaz Passzív szerepet. Összekapcsoló és egybetartó energia dinamika. (Templomőrök, csillagkapu őrök, bolygók őrei, Istennők/papnők támogatói stb.)



Az Istennői energia dinamikái és minősége


Az Isteni női (feminin) energia alaptermészete a tiszta feltétlen befogadás. A megengedő potenciál, melynek befelé áramló örvénye van. Eredendő lágyság, finomság és gyengédség (ibolya láng).
Ennek az energiaminőségnek is szintén van passzív és aktív működési szerepe, melynek természete szintén egyszerre és külön -külön is jelen lehet az egyénekben bizonyos százalékos dominanciával.

Aktív dinamika: tápláló/feltöltő, létrehozó/megszülő, megalkotó, kivirágoztató

Passzív dinamika: megengedő, be- és elfogadó, kreatív ötletelő, törődő, támogató, kitöltően áramló, békítő

Az Istennői három Archetípus:

1. Kiegyensúlyozott(a bölcs, a királynő) típusú Istennő az, aki 50-50%-ban tartalmaz Aktív-Passzív szerepet. A legtisztább, legmagasabb minőség. (Főpapnők, Archmágusnők, stb.)

2. Amazon/felfedező/megalkotó(a fiatalasszony, a hajadon) típusú Istennő az, aki 70%-ban tartalmaz Aktív, és 30%-ban tartalmaz Passzív szerepet. Lendületes energia dinamika. (Amazonok, "szirének", szabadúszó Istennők, papnők, aktív szakrális-szexuális gyógyítók stb.)

3. Ősanya/Avatónő/Művésznő(az anya) típusú Istennő az, aki aki 30%-ban tartalmaz Aktív, és 70%-ban tartalmaz Passzív szerepet. Összekapcsoló és egybetartó energia dinamika. (Dívák, Javasasszonyok, "védák", stb.)



Az Istenek és Istennők teljes mértékben lehetnek sokféle módon kiegyensúlyozottak, kontrasztosak és speciálisak. Ez azt jelenti, hogy egy Istenben és egy Istennőben megtalálható lehet - a saját választása alapján - mindkét maszkulin-feminin pólus mindkét aktív-passzív dinamikája, többféle százalékos dominanciában.
Tehát pl. egy Istennő is lehet olyan, hogy van benne erős aktív maszkulin archetípus és egy erős aktív feminin archetípus illetve egy Isten is lehet egy erősen passzív maszkulin archetípus és egy erősen passzív feminin archetípus.
Ez esetben most két erős kontrasztot szemléltettem, ami egyébként ritkább, de előfordul.

Természetesen egy Isten vagy Istennő akkor tudja kifejezni magát, hogy ha mindegyikőjükben megtalálhatóak egyszerre a feminin és maszkulin energiák egyfajta kiegyensúlyozott állapota. Persze, ezt is a tudatok választják meg maguknak szabad akaratból, hogy éppen milyen formában kívánnak tapasztalni. Ami kézenfekvő, hogy pl. az Istennői energia önmagában képtelen lenne kifejeződni Isteni nélkül, és ugyanez fordítva.

Az Archetípusok 3-3 fő típusa mindkét polaritás terén jellemzőek az Isteni lényekre. Eredetileg, amikor a tudatok egyesültek a férfi-női polaritással, először ezek a fő típusok alakultak ki. Ezeken belül rengeteg minőségű féle-fajta energia dinamika létezik, melyek a tapasztalások során jöttek létre. Vannak olyan lények, akik mindenből mindent integráltak magukba.

A kapcsolódás lényege a magnetikus vonzódáson alapul, melynek alapja a két pólus kvantumtermésze. Nem lehet őket szétválasztani, mivel eredendően vonzzák egymást az Egybe. Pl. egy passzív dinamikájú Istenhez egy aktív dinamikájú Istennő vonzódik össze alapesetben. Viszont, a szabad akarat az, ami mindent meg tud hajlítani, és így közbe tud lépni.

A vonzódás univerzális törvénye a polaritások terén mindig a kiegyensúlyozódáson alapul. Minél kontrasztosabb a két pólus (Isteni-Istennői), annál erősebb a kiegyensúlyozás miatti vonzalom. Pl. egy aktív maszkulin dinamikás Isten akkor kiegyensúlyozott, ha megvan benne a passzív dinamikás feminin. És egy passzív feminin dinamikás Istennő akkor kiegyensúlyozott, ha megvan benne az aktív maszkulin dinamika.

Egyébként meg a vonzás a "hasonló- a hansonlóval egymást kiegészítve összerezeg" elven történik. Amennyiben egy Isten és egy Istennő kiegyensúlyozott a saját belső polaritásaik terén - legyen akár az többféle variációban is- akkor hasonlóan összevonzhatják egymást többféleképpen is.

Ezek a folyamatok a maguk természetességében történnek, mert így működnek az energetikai törvényszerűségek. Itt megint elmondható, hogy ha a szabad akarat közbeszól, akkor meg tudnak törni ezek a vonzás dinamikák is.




A párválasztás


A Istenek és Istennők egymáshoz kapcsolódása rendkívül fontos tényező a Teremtés és az Élet evolúciója szempontjából. Amikor az energiák összeadódnak a polaritások és a dinamikák terén, akkor alakulnak meg az esszenciális Teremtő Potenciálok. Ekkor olyan folyamatok indulnak be, amik újraidézik a Forrás teremtő állapotát.

A párválasztás alap esetben is az energia vonzása alapján történik. A párválasztásban viszont nagy szerepe van még a szabad akaratnak is, mely a tudat/szellem döntésén alapul, hogy mit szeretne a másikkal megtapasztalni. Szabadon, őszintén, mindenféle korlátozó tényező nélkül.

Az Archetípusok rezgési összetalálkozása:

Isteni Kiegyensúlyozott + Istennői Kiegyensúlyozott

Isteni Felfedező + Istennői Ősanya

Isteni Őrző + Istennői Amazon

A párválasztás folyamatát három fő tényező mozgatja:

1. Energia dinamika
2. A saját egyedi rezgési hullámhossz ( ikerláng, lélektársak)
3. Szabad akarat

További tényezők, amiket az Istenek&Istennők figyelembe vesznek egymás között:

1. Rezgésszint
2. Intelligencia
3. Közös célok
4. Szexuális esetiség
5. Test

A párválasztás folyamata egy nagyon szép, kellemes szeretetteljes folyamat. Mindenki tisztán érzi és őszintén látja a másikat, és természetesen saját magát is. Mindenki tisztában van a magában lévő archetípusok minőségi és százalékos arányaival. Amit persze bármikor változtatni tudnak, ha úgy akarják illetve ahogyan a testet is tudják váltani (amihez köthető a nemiség). A férfi és női energiák mennyiségét és kvalitásbeli jelenlétét is tudják magukban módosítani.
Viszont ezt nem szokták túlzásba vinni, különben kapkodás lenne ez a játékos tapasztalás.




A kezdeményezés a kapcsolódásra való hajlam mértékétől függ. Alap esetben nincs sehol sem "megszabva" hogy ki indítja a szándékot. Az, aki vezettetést illetve belső hívást érez a másik iránt. Ha ez két potenciális fél között megvan, akkor magától alakul a folyamat. De ezt megelőzően, hogy egymás közelébe kerültek, azt már a rezgési dinamikák megoldották nekik. Általában nagyon könnyed játékos szeretettel szokott zajlani, és egyben mély tisztelettel.

A legtöbb fénytársadalomban, az Istennők szokták meghívni az Isteneket a kapcsolódásra és az egyesülésre. Ez egy ősibb szokás, mert alap esetben az Istennői energia a befogadó, ő a meghívó és ő az elsődleges választó. Az ilyen társadalmak a legkiegyensúlyozottak, ahol az Istennők tartják egyben a szexualitás szakramentumát és misztériumait. Ebben a Templomi papnők a legnagyobb mesterek.

Van olyan is, hogy az Istenek kezdenek, de az egy kifinomult jeleléssel történik, amit az Istennők vagy elfogadnak vagy elutasítanak. Ez a szabad akaratukon múlik. Viszont ez fordítva is igaz, amikor egy Istennő kiválaszt egy Istent, az Isten finoman elutasíthatja a meghívást, ha éppen nem érez rá vágyat. Ez teljesen egy kifinomult jelrendszerrel történik, amiből rögtön tudják a felek, hogy mi a helyzet. Nem létezik olyan, hogy sértődés vagy bármi ilyen torzult minta.

Természetes áramlás és a szabad akarat és egymás ősi tisztelete létezik.

Háromfajta fő kapcsolati forma ismeretes:

1. Isteni elköteleződés (monogám jelleg)
2. Többszörös kapcsolatok (poligám jelleg)
3. Szabad (szexuális) áramlás (szabadúszó jelleg)

Mind a három kapcsolódási forma nyitott jellegű tiszta szereteten alapul, melyben nincs semmilyen torzulás. (Megj.:a Földön az emberek nagyrésze ezt el sem tudja képzelni)

A Szexuális energia áramlása egy természetes tapasztalás egymás között. Az egyik legfőbb kapcsolódási pont, amin keresztül kiáramlik a lény esszenciája. Ebben az esszenciában érezhető az energiatestestjeinek rezgésszintje, a polaritások aktív-passzív dinamikái, a lelkesedés és az életöröm mennyisége. Ez az energia bekapcsolódik a központi csatornába, és Szíven keresztül kiáramlik. Ez két fő kapcsolódási pont, melyek harmónikus áramlásban vannak egymással.

Valójában a teljességbeli kapcsolódás az, amikor a két fél minden energiatestének energiája kapcsolódik az összes csakrán át, ami két külön tóruszmező egyesülésével jár. Itt minden rezgés potenciál egybeolvad és egyesül. Ebben az egyesülésben hatalmas energia töltetek keletkeznek, amik fokozatosan összeadódnak addig, míg el nem jutnak az orgazmikus állapotig. Amikor ez megtörténik, létrejön egy portál amin keresztül megnyilvánul a Forrás maga. Ez a legmagasabb szintű teremtő erő a Szentséges Egyesülés (erről később).



Lesz folytatás...

AMOR VINCIT OMNIA!


2019. május 18., szombat

Anomáliák megszületése


Az Anomáliák megszületése

A tapasztalások közben létrejövő különféle (Bal)esetek


1. A teremtés dinamikájából születő Anomáliák

Kezdetben, a Forrás, és Tudatai/Tudatcsoportjai a folyamatos teremtéseik következtében folyamatosan manifesztálták szabad szándékuk szerint az univerzumaikat a végtelen tehetőségek terében. Csoportokba/lélekcsaládokba rendeződve „fény”(Isteni, Yang) és „sötét”(Istennői, Yin) természetüket egységben használva együtt valósították meg az alkotásokat a szabad akaratukkal.

Ahogy teremtettek, közben folyamatosan figyelték egymást és mindig megcsodálták egymás alkotását. Eközben folyamatosan lépcsőzetesen elkezdett kialakulni az elismerési kényszer érzése a teremtők között. Elkezdtek egymással versenyezni, mint a gyerekek, hogy ki tud jobbat, szebbet, leleményesebbet alkotni.

Ahogy teltek az Eónok, egyes csoportok között idővel egyre inkább kezdett drasztikusan eluralkodni a szenvedélyes versengés, ami az elutasítás („nem vagyok elég jó”) érzés-állapotokhoz kezdtek el vezetni. Így a csoportok kezdtek elválni egymástól. Az elkülönülések Anomáliákhoz vezettek.

Más csoportok tudatosan el kezdték szétválasztani a fény és sötét természet egységét tudatukban. Így különválasztva külön-külön természetben teremtettek. Ebből még nem is volt akkora probléma, a gondot inkább az jelentette, hogy a két természetet - a fényt(Yang) és a sötétet(Yin) - el kezdték szembeállítani egymással. Az energiaáramlás egyensúlya felborult, hol a fény túladagolása került túlsúlyba, hol a sötétség befogadó ereje nyelte el a fényt. Ezek az események ugyancsak Anomáliákhoz vezettek.




Eközben más csoportok esetében viszont annyira intenzíven rá voltak fókuszálva a folyamatos teremtésre, hogy beletemetkeztek saját kreálmányaikba. Fokozatosan egyre inkább kezdtek azonosulni azzal, amit teremtettek, így fokozatosan elvágódtak a Forrástól és a nyitott tértől. Az azonosulás legnagyobb veszélye az, hogy a Forrás és az egység helyett egy független „énkép” kezd kialakulni. Ez az ún. „egó” mint független „ősi énkép” kialakulásához vezetett, ami viszont egyenes utat adott az anomáliák és a zavarodottság kialakulásához. A zavarodottságukban felépített világaikban totálisan felborult az egyensúly, és olyan rezgésminták alakultak ki, amelyek nincsenek összhangban a Forrás eredendő állapotával.

Ilyen anomáliákból nagyjából minden Univerzumban megtalálható számos formákban. Szerencsére a Teremtők 80% -a bölcsen megtartotta az egyetemes egység és két természet közötti harmónia állapotát, és a Forrás tudatosságában léteznek és teremtenek.


Egyébként az Anomáliák egészen újszerű dolgoknak számítanak jelenleg a kozmosz történetében.


2. Spontán kvantumpotenciálból létrejövő - önmagában semleges - anomáliákkal kölcsönhatásba lépő tudatok

A Multiverzumokban jelen vannak számos helyen olyan anomáliák, amelyek elsődleges letükröződései a Forrás egyik s másik állapotának (Abszolútum& Lehetőség=Teljesség). Az anomália lehet csak spontán Abszolútum vagy csak spontán Lehetőség. Azért nevezhető Elsődleges anomáliáknak, mert eredetében a Forrás egyik, vagy másik tiszta aspektusát tartalmazzák.

Csak mivel nem Teljesek (úgy mint a Forrás), így egy alapvető magnetikus hiány állapotban vannak, ami véletlenszerű, spontán kvantumpotenciált idéz elő. Olyan vákumhatása lehet kvantumszinten, mint egy feketelyuknak.

Ha egy Tudat ezzel kölcsönhatásba lép, akkor megtörténhet vele akár a legrosszabb: leválasztódhat a természetes kapcsolata a Forrás Teljességéről. Így, vagy az Abszolútum (csak okság) természetével egyesül, amely a Lehetőség (nyitott tér) nélkül egy statikus(passzív) állapotot idéz elő, magyarul képtelenné válik a teremtésre.

Vagy ha csak a Lehetőség (végtelen nyitott tér) természetével egyesül, - ami őszintén szólva a súlyosabb és veszélyesebb – akkor az okság ”fény” tartó és stabilizáló hatása nélkül elszabadulhat a pokol. A végtelen lehetőségek önmagában végtelen teremtő potenciált idéznek elő ami az okság nélkül, többszörösen halmozódó tér-kontinum fraktalizódást és torzulást eredményezhetnek, ami korábban egységben teremtett világokat emészthet fel, és dönthet romba vagy súlyosan torzíthat el.




Sajnos volt a Teremtés történetben egy ilyen baleset, hogy egy Arkangyali Rend/lélekcsalád kíváncsiság és kísérlet gyanánt szabad akaratukból kölcsönhatásba kerültek egy ilyen anomáliával. Belőlük lettek az Archónok, akik 8 millió éve torzultak el, és kezdtek romba dönteni, megfertőzni világokat...s köztük a Földet is. A szomszédos Androméda galaxisban kezték az útjukat, majd folytatták az Orion csillag konstellációval.

Most a legtöbb Teremtő Tudatok csoportokból lefűződött Egységben lévő Fénycivilizációk azon dolgoznak, hogy kitakarítsák és eltávolítsák az Anomáliákat egészen az utolsó szálig. A zavarodott társaikat meg majd meggyógyítják, és visszaküldik a Forrásba, hogy megtisztuljanak. Majd ezt követően tiszta lappal indulhatnak útjukra, és minden teremtés újra a Forrással összhangba lesz integrálva, hogy visszaálljon a harmónia.



Jelenleg a Földért folyik a harc, hogy társadalma és az ott élő lelkek fénye ne vesszen el a torzított valóságba, amely alapjában hiányt szenved az Energiából/Tachyonokból a Teljességből így a Forrás alaptermészetéből. Az anomália fokozatos eltávolításával már korábban elindult az ébredési folyamat a Földön, és kitartó munkával hamarosan be is fog fejeződni a felemelkedési folyamat ami révén a Föld lakossága eléri az újrakapcsolódás élményét a Teljességgel, és ezzel be is fejeződik torzított sötétség korszaka a naprendszerben.

Az ezt követő változásokat a Forrás támogatja, és a Kozmikus központi napokon és Galaktikus napokon keresztül továbbítja a fénysugarakat, amik beindítják majd ezen szektor kozmikus áttörő Eseményét.

A Fény a Teljesség Győzelme!

2019. január 5., szombat

Univerzumok Teremtése



Univerzumok és a dimenziók

A teremtő tudatok rendekbe, lélekcsaládokba rendeződtek a rezgésszámok alapján. Ez egy hatalmas mandalaszerű rendeződés, ahol mindenki maga egyénisége alapján választja meg a helyét. Az energetikai egyik alapelv szerint – amely a hasonló a hasonlóval egymást kiegészítve összerezeg – egyesültek a lélekcsaládok. A lélekcsaládok egymást segítve társteremtenek, így gyorsabban és könnyebben végzik a határtalan játékos alkotást.

Egymás alkotását tisztelve elismerik, ezzel inspirálva egymást a további tökéletesített teremtési folyamatokban. Mivel a Forrás minden tudással, energiával rendelkezik, így a tudatok is határtalanul tudnak meríteni belőle. Innentől kezdve minden a kreativitáson múlik. Bármi megvalósítható. Azonnal, abban a pillanatban.




Elsődlegesen illúzió univerzumokat hoztak létre, melyeket folyamatosan, figyelemmel összpontosítva kellett fenntartani, hogy fennmaradjanak. Az illúziók az ő tudatossági magállapotában nyilvánulnak meg. Ezek az illúzió-univerzumok később keveredtek egymással, majd a közös megegyezés alapján jöttek létre a különféle rezgésszámú anyagi vagy formális univerzumok. Legutoljára képződtek le a fizikai Univerzumok.

Létrehozták a lét kilenc különböző, egymásra egyszerre, egységesen megnyilvánuló síkjait, ezzel növelve a teremtés diverzitását, kapacitását és a különböző tudatállapotok megnyilvánulási lehetőségeit. Ezekben dimenziókkal osztották fel és bővítették a teret. A Forrásállapot, a Teljesség - amely az ő létállapotuk - lényegéből kiindulva hozták létre a dimenziókat hierarchikusan a lejjebbi, egyre sűrűbb energiamegnyilvánulások felé.


 A hierarchia itt azt jelenti, hogy egy feljebbi dimenzónak nagyobb a "rálátása" az alatta levőnél. Ez azt jelenti hogy a síkok többszörös térben alkotódnak meg úgy, hogy az egyes síkok alkotják meg az újabb tereket. Minél feljebb megyünk a dimenziókban, annál többszörös a lételemi lehetőség.
Egyébként meg a dimenziók amolyan párhuzamos kvalitással rendelkeznek, egyszerre vannak jelen egyként, egymásba épülve.

Amikor az illúziókat keverték egymással, így különféle energiaszintekben nyilvánultak meg, melyeket elhelyezték a dimenziókba. A legsűrűbb állapotú energiaszintnek jutott a harmadik dimenzió, amely a fizikai dimenzió. Ebbe a dimenzióba kerültek a térrel és lineáris idővel rendelkező fizikai univerzumok.

Ezekben az univerzumokban lehet a legnagyobb kihívással a formákkal kísérletezni, mert itt a legkorlátozottabb és szabályszerűbb az energia áramlása. A felsőbb dimenziókban már átsiklanak a formák egyre inkább egymásba, illetve finomodnak az ottani formák egészen a korlátlan „teljességjellegű” tökéletességig – amely az ő alapállapotuk. A negyedik dimenzió magában foglalja a harmadikat, az ötödik a negyediket és a harmadikat...és így tovább.

A dimenziók tudatossági szintjét meghatározott érzelmi energiarezgések jellemzik. Így a dimenziók saját „belépővel” rendelkeznek, azaz a tudatoknak meg kell ismerni és fel kell szabadítani magukban azokat az érzés/energia kulcsokat, amelyekkel ki-és be illetve feljebb léphetnek a dimenziókba. Efféle ismeret hiányában egy tudat képtelen lesz látni s érzékelni a dimenziókat. Így a dimenziók köthetőek a tudatossági szintek pillanatnyi meghatározásához.



A dimenzióknak a száma nagyon sok lehet, s ezek a létezés 9 síkjában vannak elhelyezve. A síkok a teremtett létezés összes elemét tartalmazzák, melyek egyszerra vannak kapcsolatban egymással(erről később).

Egyébként ezek minden Multiverzumra érvényesek. Vannak olyan multiverzumok, ahol több dimenzió is létre van hozva, több lételemi lehetőséggel. És vannak olyan Univerzumok is, ahol minden eddigi teremtői szabályt ki vontak. Ezek a úgynevezett „Nagy Kísérleti Játszóterek” ahol szabadon lehet kísérletezni a teremtés minden eszközével és elemével. Itt nincsenek törvényszerűségek és az ok-okozatiság is ki van törölve. Az egység eleme és a rész eleme is törölve van. Ezek a terek a Lehetőség, mint spontán kvantumpotenciál állapot mintájára készültek. 

Az Abszolútum hiányzik belőle, így olyan mintha a Forrásnak csakis az egyik alkotó része lenne jelen. Egyfajta semleges anomáliáknak is fel lehet fogni. Ide csak a Teljesség Forrásállapotában lehet bejutni, de a felelősség még mindig nagy és kockázatos. A kockázat az, hogy a Tudatok spontán hiba következtében elszakadhatnak a Forrásuktól. Viszont, ezt úgy szokták előkészíteni, hogy párt alkotnak a belépők. Általában Ikerlángok. Amikor az egyik belép, akkor a másik kivülről őrzi. Ha bent szakadás jön létre, akkor a párja azonnal kimenti és visszakapcsolja a Forráshoz.

Ezekből az univerzumokból csak néhány létezik, azok is védetten, biztonságosan, elszigetelten vannak tartva. Ide csakis a legtapasztaltabb, legmagasabb sziten lévő Teremtőknek ajánlott belépni. Létrejöttüknek célja az, hogy a Teremtők a képességeiket illetően új tapasztalatokra lelhessenek. Egy lehetséges új felfedezés öröme teljesedhet ki bennük.



Az univerzumokat a dimenziók által meghatározott rendszer szerint teremtették. Minden rendszert a Tudatok hoztak létre. Minden ami működőképes, annak valamilyen tudatosság által teremtett rendszeralapja van. A rendszertelennek tűnő szintek is rendszeralapúak. A dimenzióknak meghatározott tudatossági szintjei vannak. Ez azért van így, hogy a teremtők le tudják magukat „vinni” alacsonyabb rezgésekbe is, hogy játszva tapasztaljanak. Nincs nagyobb szenvedés egy teremtőnek, mint amikor „unatkozik” és/vagy elismertség hiányában szenved, vagy megfosztották őt az önmegvalósítás lehetőségétől illetve szabadságától.


Az Univerzumokat főleg a geometriai centrikusság elvén tervezték és alkották meg. Minden Univerzumnak és Univerzumhalmaznak mindig van egy központja.

 Az Univerzumhalmazokat gömb alapú rendszer szerint képezték. Ezek a Multiverzumok szakrális sugaras szimmetriájúak – legalábbis ezekhez hasonlítanak – melyek a szakrális geometria szimmetriáival rendelkeznek. Az élet virága avagy a vector equilibrium alakzat az alapjuk. 

Alakzat szerint lehet: duál, trio, tetra, penta, hexa, hepta... stb., melyek mindig egy ún. Toroid alakzatba helyezhetőek a központjuk alapján. Így az energiaáramlás a legdinamikusabb és a legkörforgásosabb.

Léteznek más alakzatú univerzumok is. Vannak olyanok, amik elágazó típusúak „fa jellegűek”, melyek bipolárisak és hosszanti szimmetrikusak. Magukba foglalják a Toroid energiaáramlást.



/MFA/

2018. december 20., csütörtök

A törvényszerűségek teremtése


A törvények teremtéséről dióhéjban

,,Mi és a teremtés analógok vagyunk."

A létezésben a törvényszerűségeket, - hogy a megteremtett univerzumok a rend tökéletességében működni tudjanak a tapasztalások megélésére, - valójában a teremtő tudatok (mi lelkek) hoztuk létre eónokkal ezelőtt (jóval az anomáliák megszületése előtt), közös megegyezés alapján, szabad akaratunkból. (Az, hogy erre miért nem emlékszünk, az egy hosszú történet...)

A forrással együtt működve hoztuk létre a létműködésbeli formális törvényeket: pl. a gravitáció, a mágnesesség, az elektromosság, az idő, a síkok és dimenziók..stb.


További formális törvények: az energia áramlási/statikai/dinamikai/ törvényei, a fraktálhatás, a holográfhatás, a kölcsönhatás, a kapcsolódás, a geometria, a dimenziók működése, a helyreállítás(gyógyítás), a körfolyamatok/ciklusok törvényszerűségeit...stb. (Megj.: Ezeket lehet kategorizálni természetesen, habár minden kapcsolatban van egymással. Ezekre külön - külön ki lehetne térni és részletesen leírni, amit már mások megtettek, én most csak röviden összefoglalnám.)


Ősi kozmikus mozgatórugó és energiarendszerek megalkotásánál jöttek létre az asztrológiai rendszerek, ahol a már korábban teremtett bolygók, csillagok, naprendszerek különféle együtt állásai és dinamikáinak játékos mozgásait élveztük. Az ezek által megnyilvánuló, majd később kinyerhető energialehetőségeket használtuk ki. Ezek a teremtett rendszerek ezzel önállósítva voltak, és megalapozták a csillagrendszerekben élő életek társadalmak harmonikus életét...amig egészen máig működik.

Szellemi törvényszerűségek terén kiemelt a szabad akarat, az Isteni kegyelem, az Isteni bőség, az Isteni védelem, a minden tisztelete törvénye, az egyesülés törvénye, az Isteni játékosság, a kapcsolódás dinamikáinak törvénye...stb.

A törvényszerűségek (a szabad akaraton kívül) mind meghajlíthatók, változtathatóak, s erre csak a legfelsőbb tudatunk képes. A változtatások a közös univerzumokban és világokban mindig közös megegyezés alapján történnek. 

Egyéni, privát univerzumok esetén ez a szellem szabad akaratán múlik minden saját kedvére ízére való módosítás, és itt nem szól bele senki. Fontos tudni, hogy minden a Forrással együttműködve teremtődik, ami mindig követi a harmónia az egyensúly, és a tökéletesség princípiumait a feltétlen szeretetben.


Nagyon régen, a különböző főbb törvényszerűségek alapjára hoztunk létre társadalmakat, hogy annak működési elveivel tapasztalhassunk. Pl. Mágneses társadalmak, elektromos társadalmak, mágikus társadalmak, természeti társadalmak...stb.

Mindenki inkarnációs időnyomán ki lehetne kutatni, hogy mikor, mennyit, és mennyi ideig töltött életeket - mint tapasztalási ciklusokat - ezekben a különféle minőségű társadalmakban. A különbségek abban mutatkoznak meg, hogy az anyag milyen sűrűsödött formát tapasztalják meg, melyre alapozódnak a dimenziós létformák. Minél magasabb rezgési skálát választottak, annál finomabb anyagi világokat élhettek meg. Csupán érdekességként, de ezek mintái láthatóak a itt Földön is.

(Megj.: A sötét erők technológiái és ereje csupán a 3. és 4. dimenzióban "dominál" afelett úgy egyébként nincs ráhatásuk semmire se, így maga a torzulás is lekorlátozódik egy bizonyos dimenziós szintig. Vannak akik, még az 5D alsóbb rétegeire eljutnak, de ez már nagyon nagy ritkaság. Csupán a megtévesztés erejéig. Erre csak az Archónok képesek, mivel eredetük maga arkangyali lényekhez kapcsolódott...csak elbuktak az Első Anomáliához való 8 millió éve történt kölcsönhatásukkor.)


A Létezés felépítése


A Lét nagyjábóli struktúráját lehet látni a fennti ábrán. Fontos tudni, hogy ez nem hierarchikus, csak így tudtam most szemléltetni. Mindenben fraktálisan kitükröződik az egység, így a tér/sűrűségek elválasztása szemlélteti, hogy az elme számára érthető legyen. Mintha széthúznánk egy harmonikát.

Egy körforgásként is fel lehet fogni, ahogyan a piramis tetejéből a (Forrásból) tapasztalások végtelensége áramlik lefelé, majd az aljáról felfelé emelkedünk vissza a tapasztalások végtelensége által újra a forrásba. Lehet nevezni az "Élet Körforgása"-ként is, ahogyan a tapasztalás kiterjeszkedik, áramlik, megújul, újjászületik. A végtelenből a végesség felé haladva ún. súlyosodik a tapasztalás. Ez általában a denzitás sűrűsödésének köszönhető.

/MFA/

2018. szeptember 30., vasárnap

A Tudatok/Felsőbb Ének és a Lélek eredete


A Tudatok/Kozmikus Felsőbb Ének



Legfőbb tulajdonságuk a Halhatatlanság, Árthatatlanság, úgy mint maga a Forrás. A tudatok a Forrásnak egyéni megfigyelői, a Forrás természetének tapasztalói, tanúsítói.

Minden tudat – a Forrás tulajdonságain kívül – rendelkezik önálló rezgéstartammal (spektrummal) mint sajátos tulajdonsággal. Minden tudat megválasztott magának (vagy megteremtett) egy energiacsomagot, egy esszenciát, amelyből lettek majd a közismert elnevezésű "Lélek" összetevői. A tudat felépíti a lelket, amelyet később önmagává tesz, eggyé válik vele, vagyis ráintegrálódik.

A Tudat&Lélek elnevezések között nagyon sok a közös vonás. Amikor azt mondjuk, hogy "Tudatunk/Tudatosságunk" akkor ezt az ,,Istentől kapott szikrát" a figyelemnek és az összpontosításnak  a Magban(Magamban) való tiszta-tiszta kvantumtermészeteként értjük, vagy máshogy nevezve "Mag Esszenciát" kapunk. Amikor azt mondjuk "Lélek", akkor ezen Mag esszenciának a formai világokba való egységes de egyszerre több rétegű leképződését értjük. Vagy másképp fogalmazva, egy olyan "csomagot" amivel a kettő egy integrált állapotban képes tapasztalni/utazni a különféle világokban és dimenziókban. A Lélekmagunk egyébként a szívcsakránk mögött helyezkedik el.

A lelket általában több egymásra épülő és egymással egységben lévő energiatestekkel/burokmezővel építik fel, hogy a lét alap és azokon kívüli létező síkjai között közvetlenül is tudjanak közlekedni.


A tudatok az energiatesteket a teremtett denzitások céljából hozták létre, hogy tapasztalhassanak. Általában a legsűrűbb a fizikai test, majd követi a plazma, éteri, asztrális, mentális, érzelmi, további buddhikus, atmikus és legfelső spirituális/kauzális/fény test. Ezek mind egyszerre kapcsolódnak egymásra. Magasabb szinteken általában a tudat mindig egy fénytestben fókuszál a többi mellette fókuszon kívül van kapcsolatban a többi energiatesttel. Fizikai testre kapcsolódva a szelleme fizikain keresztül szemlél, a többi energiatest összkomplexumban kapcsolódva alkotja a lelket.

Amikor fizikai testben elhagyjuk a testet (meghalunk), akkor a szellemünk magával viszi az energiatesteket is. A halálhoz köthető traumát általában nem a tudatosságmező szenvedi el, hanem az energiatestek (lélek). Csak mivel mindannyian kötődünk hozzá (Nyilván, mivel mi magunk által készített féltett kincsünk), így megéljük a lekapcsolódás/veszteség élménye általi szenvedést, mivel az energiatestek is lekapcsolódtak a fizikai testről. 

A halál, ami tulajdonképpen csupán testelhagyás, természetes esetben gond nélkül történik más bolygókon a szabad szellemeknél. Itt a Földön a sötét erők sokévezreddel ezelőtt szándékosan avatkoztak be abba, hogy ne tudjuk csak úgy szabadon elhagyni a testünket, s ha ez megtörténik, akkor, mindenképpen traumaként éljük meg. Nem beszélve arról, hogy a fizikai testben lévő idegrendszer működése is szándékos aberráció, a fájdalom tapasztalásának szempontjából. (Megj.: A halállal járó szenvedés és fájdalom az szinte csak ezen a bolygón létezik...erről később)

(További Megjegyzés: A lélek már úgymond sebezhető, szélsőségesebb esetben elpusztítható, a tudat(Isteni szikra) viszont sohasem. Ezért van az, hogy a Fényerők a legtorzultabb sötét Chimera és Archón lényeket a központi napba küldik, ahol a lélek újradefiniálódik, majd a szellem megszabadulva torzulástól, eggyé válva a Forrással újrakezdheti teremtői ciklusát.)

Az energia testek hordozzák a Tudat felől a minden tapasztalásnak információit. Az energiatestek mezőt alkotnak egymással, melyekben minden tapasztalati információk trilliónyi változata kódolva van egy-egy sajátos szimbólum, egy szín vagy egy név által. Ezek az energiakódok határozzák meg a személyiséget. 

A tudat bármikor meg tudja változtatni ezeket a kódokat, illetve le tudja cserélni adott esetben, ha úgy dönt már nem támogatja őt, vagy éppen valamilyen okból nem felel meg neki. A tudat mindig az igazi önvalója, a Forrása által tud cserélni, törölni, letölteni vagy felülírni régi kódokra az új kódokat. Törölni csak a történelmi tapasztalatokat nem célszerű, mert az olyan, mintha az önmaga által megírt lélekarchívumjából (Akasha) törölne ki adatokat. Ezeket a tapasztalati adatokat önmaga tanulási folyamatai miatt előnyös megtartani, különben minek teremtette volna meg az egészet.

Minden tudat az energiatesteit „programozza”, és mindig úgy írja meg az új programjait, hogy az a lehető legjobb úton módon az ő teremtő szándékait és cselekedeteit támogassa.
A lélek-tudat komplexumok alkalmasak bármilyen testbe inkarnálódni, rákapcsolódni. 

A testek különbözőek lehetnek. Így pl. lehetnek: biológiai, avagy szén és fehérjealapú testek, szilícium alapú testek, étertestek, plazmatestek, asztrál testek, mechanikus testek, elementáltestek, szintetikus testek... stb.

A legmagasabb szintű test, a tachyon test ("fénytest") ami minden dimenzión át tud közlekedni.


A tudatok/Felsőbb ének saját döntésükből adódóan rendeződtek csoportokba, melyek a rezgésszámok hasonlóságán és sajátos tudatosságán alapul. Ezzel családokat alkottak, egyszerre lehetnek több lélekcsaládban tagok. Ezenkívül, egyéni tudattól függően több száz, ezer, vagy több millió tudatdarabot is képeztek megukból, melyeket különféle denzitásokba helyeztek el, nemcsak egy, hanem több univerzumokba is. 

Maga a Felsőbb Tudat multidimenzionális. Viszont, teremtői tapasztalatot így tudnak a leghatékonyabban elérni. Nemcsak a denzitások különbözőségében, hanem az idősíkok meglétében is különböző időkbe tették darabjaikat. A darabok szintén rendelkeznek a felsőbb tudathoz való kapcsolódás lehetőségével. A párhuzamos életek tapasztalatát és egymásra való kölcsönhatásának élményét ez okozza.





Ugyanez vonatkozik a női és férfi energiaminőségek, mint a Forrás két polaritásának sokszínű megtapasztalására. 

Egyazon Felsőbb Tudat, több női és férfi létet élhet meg egyszerre történő tapasztalással. Például, lehet egyazon bolygóra több inkarnáció, mely lelkek energiája megegyezik az adott Felsőbb Tudattal. S ezen inkarnációk lehetnek különböző neműek. Ha ezek összetalálkoznak akkor ikerlángi minőséget tapasztalnak. 

Ebből adódóan lehet egy tapasztaló Tudatdarabnak több ikerlelke-lényegisége. Ez nem egyenlő a konkrét Ikerlág egyesüléssel vagy találkozással, mert az Ikerlángunk az Maga a Legfelsőbb Tudatunk/Felsőbb Énünk, aki a saját energiánk (fény-spektrumunk) eredendő férfi, és eredendő női polaritásában tükröződik le a lét minden síkjában és dimenziójában.

Energiájuk rezgésük teljes mértékben ugyanaz. Ez mindenkinél így van. Ezzel tükrözzük fraktálisan magát a Forrást. Ezért van az, hogy ha az Ikerlángunkkal egyesülünk, akkor gyakorlatilag a Forrássá válunk.

Közeli Lélektársak esetében, Más Felsőbb Tudatnak része találkozik egy másik Felsőbb tudat tapasztaló darabjával, akik már ismerik egymást, legtöbb esetben egy lélekcsaládból valók, azaz Felsőbbjük egyazon Tudatcsoportban tartózkodnak. 

Távolabbi lélektársak esetében annyi a különbség, hogy más lélekcsalád mandalából valókkal találkozunk és ezt lehet is érezni az energiában, hogy távolabbi, de mégis sok a közös bennünk. Ezek a lélektestvériségek kapcsolati rendszerei.

/MFA/

2018. augusztus 18., szombat

A Tudatok Teremtésének Folyamata


A Teremtés folyamata

Többféle teremtési folyamat létezik, amit majd később kívánok taglalni. Először csak az eredeti ősi tiszta szellemi minőségű teremtést fogom leírni, ami elsődlegesen a nem fizikai világokra vonatkozik. Ez az a tiszta Forrásbéli teremtés aminél nincs tökéletesebb. Szellemi képességeinket és Önmagunk mivoltát ez fejezi ki leginkább.

Ezekben a teremtői folyamatokban a Föld bolygón élő legtöbb ember szelleme részt vett. Ez nagyon régen, sok-sok eónnal ezelőtt történt, csak itt a Földön a több mint, 26 ezer éves elnyomás, és karantén rendszer miatt ezek fokozatosan kitörlődtek az emlékezetünkből. Ez az emlékezet kollektív tudatosság információtárában és a lélek részeiben (energiatesetk, főleg a mentális test) van jelen (akashák). Ebben okoztak a legtöbb törést szándékosan az itteni sötét erők, nagyon profi szinten. Ha valaki tisztán újrakapcsolódik Felsőbb énéhez/Tudatához/Forrásához, akkor ezeken a torzulásokon átlátva, vissza térve halhatatlan nézőpontjához, már látni fogja az összes emlékét (plusz, az implantokon való munka elengedhetetlen).

A teremtés a tudatok és az összekötő Forrás egységes természetes állapotú folyamata. Egy tudat nem más, mint a Forrás egy nézőpontja, egy megnyilvánulási módja. Így a tudat is rendelkezik ugyanazon energiával és lehetőségekkel mint a Forrás. A Forrás eredeti állapotában benne van a létezés, a „vanság”, a teresség, a végtelenség, és a határtalan „üresjellegű” állapot, mely a végtelen lehetőségek állapota. Így a tudatok is rendelkeznek ezekkel az állapotokkal. Ha van különbség a Forrás és a tudatok között, akkor az talán a fókuszponton van.



A Tudatok legelső lépése a szándék, melyet a döntés követ. A tudatok ”feladata”, hogy fókuszuk összpontosításával nyilvánítsák meg a Forrás természetes állapotát. Ekkor keletkezik egy bizonyos rezgés vagy más néven gondolat. Minden, ami gondolatnak hívható, az a tudatok fókusza által a végtelen lehetőségek teréből manifesztálódott energia. Tehát, amint egy tudat fókuszál valamire, abban a pillanatban létre jön a fókuszpontban egy frekvencia, és így egy gondolat vagy „az elsődlegesen teremtett” forma keletkezik belőle.

A forma szintén rengeteg megnyilvánulási lehetőségekkel rendelkezik. Ezeket a lehetőségeket a tudat a gondolati energiáival befolyásolja. A forma vagy anyag lehetséges a sűrűbb denzitástól a legfinomabbig, különböző rezgés szinteken nyilvánul meg, ami a dimenziók egymástól való elkülönülésének alapkövét alkotja meg.

Az elkülönülés értelmezése a megfigyelő fókuszától függ, hogy hova teszi a figyelmét a rezgési skálán. A dimenziók egyszerre léteznek, amolyan párhuzamos jelleggel. A tér és az idő törvénye, melyet korábban megalkottak a tudatok, ez alapján működtetik a dimenziók létezését (erről később). (Megj.: Az anyag, melyet itt a fizikai dimenzióban tapasztalunk, az a legsűrűbben összeállt rezgés. Tulajdonképpen, ha a rezgések világának perspektívájából fogalmazunk, akkor az anyag mindig relatív, hogy mely teremtett formát hívjuk annak. A felsőbb dimenzionális, nagyon finom anyagok is anyagok, csak sokkal magasabb rezgésszámon léteznek, és sokkal kevésbé sűrűek.)


A gondolati energiának szintén számos skálája létezik, mely rezgésekből áll, ezen összetevők határozzák meg a teremtői minőséget. Ehhez tartozik a képzelet, ahol képet alkotnak a tudatok a formáról, így finomítják annak rezgésösszetevőit, míg végül el nem készül a kívánt cél. Minden folyamatot eredetileg a Tudat alkot meg, és figyelmével követi, azaz életre - létre hozza.



A tudat rendelkezik egy olyan tulajdonsággal; hogy Szabad Teremtői Kreatív Szándék vagy más néven Szabad Akarat. A Forrás minden tudatát felruházta ezzel a lehetőséggel. Ez maga egy törvényszerűség, egy szikra, melyet valójában semmilyen Tudat nem tud egymásnak meghajlítani.

A Szabad Akarat teszi lehetővé azt, hogy megnyilvánuljon minden teremtés a lehető leginkább legjobb úton módon a maga végtelenjellegű sokszínűségében és megmaradjon a teremtés káoszmentesen, továbbá a tudatok tiszták maradhassanak eredendő mivoltukban. 

Így teljesedik ki a tudatosság és annak minden eleme, résztvevője, a valóságok nagy halmazában.

(Megjegyzés: Ahhoz, hogy valaki mások által manipulálható legyen, az csak akkor érvényes, ha abba az „áldozat” valahol beleegyezett. Ha nem tudatosan, ármánnyal és rafináltság útján vették rá, akkor is érvényes. Természetesen ha ezt felismeri, akkor azon nyomban akarata által törölheti).

A Teremtés folyamatainak lépései


Forrásbeli Folyamat (Primer Teremtés, az "Isteni Tervek")

1. Teremtői Szándék/Ihlet 
2. Fókusz az Abszolútumban
3. Komponensek összerendeződése a Lehetőségben
4. Megvalósulás a Formában

A Transzferencia (Az átvitel minden síkra)

1. Információ leáramlása (leképzés)
2. Teremtés Örvény (megvalósult formák áramlása)
3. Kapcsolódási csatornák (engedélyezés)
4. Információ áramlás átadás (megengedés)

Fizikai Folyamat (3D-s visszacsatolás)

1. Tapasztalatok okozatisága
2. Vágy kialakulása
3. Döntés meghozatala

4. Behívás/Vizualizáció
5. Megerősítés/fókusz
6. Fizikai Tett





A teremtés a folyamatos kapcsolódásokon és visszacsatolási folyamatokon alapszik. Az itt szemléltetett lépési pontok mindegyike kapcsolatban van egymással, ahol az információ áramlás folyamatos.

A Forrásbeli folyamat 1-4. lépése mindig zajlik, melyet követ a Transzferencia 1-2. lépése, ami szintén folyamatos áramlás, melyet a Kozmikus Énünk felügyel.

A vágy kialakulása erősen összefügg a Transzferencia 2. lépésével: a Teremtés Örvénnyel.

A döntés erősen kapcsolatban áll a kapcsolódási csatornák engedélyezésével.

A Fizikai behívás, fókusz, vizualizáció, megerősítés és fizikai tett szorosan kapcsolatban áll a Transzferencia 4. lépésével: az információ áramlás átadással vagyis a megengedéssel.

Hogy érthetőbb legyen, most a fizikai világban lévő manifesztációs folyamat lényegét fogom leírni, ami mindannyiunkat érinti, ami még ígyis csak slágvortokban szemlélteti a valódi teremtési folyamatokat.

Az életünk során folyamatosan keletkeznek a tapasztalataink, amik révén megéljük azokat a folyamatokat amikkel rezésileg összhangba kerülünk illetve nem kerülünk összhangba. Mivel a létezés és az élet célja az örömteli pozitív tapasztalatszerzés - mintha egy utazás lenne - így az összhangba került dolgokkal automatikusan reagál a Forrás Énünk. Folyamatosan visszacsatol, így újabb lendületekkel teli lehetőségeket ad az újabb élményekre. Ez egy véget nem érő csodálatos áramlás, melyet a lények imádnak. A felsőbb dimenzionális világokban ez nagyrészt így történik.

Amikor olyan dolgokkal szembesülünk, amikkel nem tudunk összhangba kerülni, akkor is reagál a Forrás, s ilyenkor keletkezik a vágy. Ami mint egy ellenkező, az eredeti áramlásba visszatérítő lendület. Utána már csak rajtunk áll, hogy meghozzuk szabad akaratú döntésünket, ami révén visszatérítjük magunkat a kívánt irányba. (Természetesen a vágy születhet spontán akkor is, amikor éppen összhangban vagyunk az áramlásunkkal.)

Majd a fókuszunkkal, vizualizációval és átéléssel és fizikai tettel tartjuk a folyamatos megengedés állapotát, ami révén leképződik fizikai világunkba a Teremtés Örvényben már előkészített és rezgésben készen álló megteremtett dolgaink.

A Teremtés Örvényünk egy állandó változó, melynek állománya mindig el van látva a Forrásunk által, illetve ennek komponensei folyamatosan változnak a vágyaink függvényében.

A jelen Földi életünkben, hogy miért is nehézkes a teremtés, az még plusz tényezőktől is függ. Leginkább az önkörlátozó hitrendszereink, programok, implantátumok hatása, a viszonylag alacsonyabb rezgés szintünk, és a Fátyol hatása (skalár elektromágneses tér) ami miatt zavaros a Forrással való kapcsolatunk, s ezért tart több időbe míg megvalósulnak itt a dolgok.




/MFA/

2018. augusztus 8., szerda


Egységfelhívás!!!

Kedves Teremtő Barátaim!

Augusztus 9.-től világmeditáció lesz szervezve az indiai EKAM (Onness University) által.


Meditáció célja: Egységtudatosság emelkedés 9-19., melynek csúcspontja aug. 19.-e lesz a világ több mint 7900 békeerőpontján min. 49 fő pontonként. Emellett, mindenki más is részt vehet akinek érdeke a bolygó felszabadítása.

Ez egy evolúciós ugrás az emberiség tudatosságában, elmozdulás az egyéneknek a béke állapotába! Tartsd a fókuszodat és fejezd ki a szándékodat ezeken a napokon sok ezer felébredettel együtt a világ és saját békéd megtapasztalásáért.

Augusztus 9

Béke meditáció: A világ minden háborújának vége.

Augusztus 10

Béke meditáció: A vallási ellenségeskedés és utálkozás a világon megszűnik.

Augusztus 11

Béke meditáció: A családon belüli erőszak megszűnik.
Cobra eclipse: Planetáris felszabadítás (11:11)

Augusztus 12

Béke meditáció: A természet elleni minden erőszak megszűnik.

Augusztus 13

Béke meditáció: Az állatokkal szembeni kegyetlenség eltűnik.

Augusztus 14

Béke meditáció: A nők elleni erőszak megszűnik.

Augusztus 15

Béke meditáció: A gyermekek tapasztalják meg a békét, ellenük való erőszak megszűnik.

Augusztus 16

Béke meditáció: Az erőszak a fiatalok körében megszűnik.

Augusztus 17

Béke meditáció: A faji megkülönböztetés, minden diszkrimináció megszűnik.

Augusztus 18

Béke meditáció: Minden hatalmi elnyomás és gazdasági kizsákmányolás abbamarad.

Kulcs a szabadsághoz meditáció (08. 18 19:11 kor) részletek itt: http://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/08/kulcs-szabadsaghoz-meditacio-augusztus.html
Augusztus 19

Béke meditáció: Fogadd magadba a belső békének a fenti 10 fajtáját, és érezd annak együttes teremtő erejét. Ez a csúcspontja a világbékének és az emberiség kollektív fejlődésének a békés jövője felé. Evolúció történik az emberi tudatosságban, elmozdul a Béke állapotába. Mi el fogunk mozdulni a teljes felébredettség, a megvilágosodás irányába.

Kulcs a szabadsághoz meditáció 7:11 kor.



Emellett, ez a folyamat beindíthatja az Eseményt is, ami a Galaktikus Központi Nap szívéből érkező szeretet hullám, amely a Forrásból időzített. Ez el fogja hozni a planetáris felszabadulást és az emberiség kollektív megtisztulását. Ezt minden ember érezni fogja, és ezzel egy időben érvényesülni fognak a Galaktikus kódexben foglaltak mindenkinek, aki szívében egyetért velük.


A Cobra által meghirdetett Eklipsz meditáció (2018. 08. 11. 11:11-kor) lesz, és mindenképpen aki tud, az csatlakozzon, hogy együtt felerősítsük teremtőerőnket az újhold idején is.

Eredeti forrás: http://2012portal-hungary.blogspot.com/2018/07/terjesszetek-kulcs-szabadsaghoz.html
Magyar vezetett meditáció: https://www.youtube.com/watch?v=qNlk4n5foxs

A Fény Győzelme!

/MFA/